1. |
Bacchanalia
05:38
|
|
||
Belevesztem a romlás fekete tengerébe
Hol a rossz vér terhe hív a kábulat felé
Az önkívület hevébe dermedt istentelenség
Gyilkos bűnökre sarkallt, de arcom már a feledésé
Ahogy a Sheol tüzén szakadt vitorlát bontottam
Babonás leányanyák méhébe mérget fúrtam
Hogy fattyaim majd a Nap utolsó sugaraival
Babérkoszorút fonjanak véres homlokomra
Megszállottsággal meredünk tükörképeinkre
Ma vérrel öntözzük a földet, holnap úgyis eltemetnek
A szőlőskertek alatt csak csontokra leltem
ahol ma még sűrű füstöt lélegeztem
szentségtelen örökségem a hamuba roskadt,
de részegítő illata az édenkertbe emel
De csak a sárban rothadó gyümölcsöket látom
Többé nem vernek már vészterhes szívek
És mindünket elemészt a nemlét tengere
Sápadt habjait csak a haragom ostorozza
Dicsőséges halálomban gyönyörködjetek,
csodáljátok, hogy bukik el átkozott véretek!
Elragadtatásban a kárhozat felé
a régmúlt leplébe csavarva a szennyes gödör mélyén
|
||||
2. |
Zsarátnok
04:49
|
|
||
A lángok szüntelenül a távolban lobognak,
a fekete héten újra pokolra hívnak
Torz tornyokat látok, rögeszmés világokat,
hol sóvár szellemek zarándokolnak
Akár delejes drágakövek -
a megégetett testeken a rettenet ül tort
Itt a mindenség! Csak halott anyag és sár
A templomrabló lelkek szele újra visszajár
Ó fátyolos égbolt, fogadd a máglyák lakomáját!
A mocsár víztükrében a Hold felragyog a tüzes botok nyomán
S égő üszök áldja a fekete föld termését,
ha rázendítenek véres éji babonák
Az út halállal kikövezve, bűvkörében az öröklét
Kegyetlen fénytől izzó harag - új elbukott teremtés
A visszhang-létből visszatértünk, nyílt sebként a világ testén
Posványból és sárból teremtett holnapunk homályba vész
|
||||
3. |
Az elkárhozottak
05:16
|
|
||
Pusztításnak hírnökei! Kőbe vésett arcaitok nem változnak,
de előttetek új világok borulnak lángba
Hét évig nem láttam élőt se holtat
hitték, - a vak rettenet maga vagyok
Ők kik reményteli életük nyarán most
Sodoma pusztájában hajtják a vérszagot
Kik álnokul magasztalták hamis próféták bűneit,
de torkuk ismeretlen nyelveken szólt:
- E száműzött vérből fakasztok forrást!
Ha bűneink végre elérik a zenitet
A vak csődület boszorkányságot kiált
Tombolnak vadakat megszégyenítve
vágyva a rémképek lakta éj után
Kardot ragadok a haláltáncban, s vadul éljeneznek
Hogy a kietlen űr legmélyéről ragadjam el a szívüket
A pince-mélység rigmusai a fülembe zúgnak
Fennkölt szenvedést soha nem gyászolva
A temetőkertben már harangoznak a roncs-kufárok
Salakos vérben gázló emberállatok
Előttünk a végtelen tél, s prédára lesve
a gondviseléstől távol, lángol a holdsarló
- Felismertek tán? Én vagyok az Ördög!
Véres vezérfonál az életetek mögött
|
||||
4. |
Ekpyrosis
05:47
|
|
||
A felhők sötét rovarrajok, a Nap trónfosztott lett
s a betegségek szent őrzője a torkomra lehelt
Kivágtam a könyörület szívét, a kozmosz kifordult
az űr kegyetlen hidege szüntelen húsba mar
A legmélyén féktelen viharok tombolnak
szaggatják a bőröm, nehéz eső zuhog
Beissza a föld, s minden bűzlik tőle
ahogy a hús feloszlik az átkok mérgében
és arctalan zarándokok gúnyverseket szavalnak
körülzúgnak mohó legyek a vérszínű égen
Ahol a folyók a végtelenbe szakadnak,
végrehajtjuk az utolsó csodát
De feleszmélve nem hallunk semmi mást,
csak litániák zokogását
Valóban! Hazugok voltunk mind,
s hordozzuk az elpusztult királyságok gőgjét
A kárhozat bűvöletére kötélhurok a válasz,
arcotok fesse vörösre az iszonyat!
Én perverz dalnoka voltam a halálnak
a teremtés betonszarkofágjai alatt
|
||||
5. |
Tövisliget
04:58
|
|
||
E földet már a férgek uralják, minden lépés visszhangzik
a kietlen hamuvidéken metsző hideg hasít
A téboly szédületében, a végtelent szomjazom
s az alaktalan éjhez írok újabb szózatot
Nincs enyhítő balzsam a lélek nyomorára
a vér és a rózsák illatát együtt szívom mélyre
Ahol egykor a vérpadok rémuralma tombolt,
a térdeplő lélekre nehéz árnyék vetül
Sanyargatott szívükkel hírnév nélkül éljenek,
kik testüket korbácsolva körmenetet járnak
vigasz nélkül
A kongó harangok gyászt, s örömöt hirdetnek
egyetlen hagyományunk a névtelen években
A sárevők királya ma éjjel vihart hív
s újra reménnyel telnek meg megfeketedett szíveink
Az elpusztult földekre szórom a kárhozat magvait
de koldusbotra nem jutok - a kardot nyújtom ki
a mennyboltozat felé, s visszhangzik a végtelen
Csak a halmok dalolják e földi pokol minden kínját
Emlékeimben újra ott jártam, ahol az égi óceán kifürkészhetetlen
de tövisek fonnak béklyót rám, és a feledésben elenyészek
|
||||
6. |
Caprineus
05:43
|
|
||
Mily nyomorult fajzat az ember,
ha felborul a csillagok egyensúlya
Ez a romlás törvénye!
Kísértésbe visznek a bűn léha fantomjai
mikor áttöltjük a lelkeinket arany pohárba,
s vérrel szított ajkunkhoz emeljük
A bábeli szürkület homálya bizarr árnyakat szül
A romokon idomtalan rémalak áll - kecske forma, szikár bálvány
Nyárközépnek éjszakáján kutyák marják egymást
Kihűlt szemükben az alvilág viharlámpása dereng
Ó ti lobogó lelkek, örvendezzetek!
Pirkadatkor vár a halhatatlanság
kavarog a pernye, ez itt az istenek ligete
hol császárként járok az elvadult ösvényen
ópium füst és nehéz borok bűvöletében
Most ámuljatok az áldozatomon,
mint a legszebben, mit valaha láttatok!
A harag a kérges szívekben megülepszik
van ki a végzetes hódítást óhajtja
de én, az átokverte
a fiatal húsnál jobban vágyom az érett asszonyokat
de legjobban az elaggottat,
a halottat, a felfúvódottat
a szétmállót, a csontokat!
Legyetek szemérmetlenek a világmindenség színe előtt
Égjen bíbor palotám látképe vadul lobogó szívetekbe
A misztériumban nincs megváltás,
néked éneklünk mind - Aegipán!
Ki véres záporban alászállsz közénk
és ónszín árnyékodban
köszönt ránk az örök tivornya
|
Streaming and Download help
If you like Lidérc, you may also like:
Bandcamp Daily your guide to the world of Bandcamp